<%@LANGUAGE="JAVASCRIPT" CODEPAGE="65001"%> Publikációk

VISSZAJELZÉSEK

"Igazából döbbenetes, hogy a leírtak mennyire jellemzőek a fiamra. A szakvélemény azonban több egy jellemzésnél. Mélyre hatoló analízis, mely segíthet nekünk, szülőknek abban, hogy az útkereső kamasz útját terelgetni tudjuk a Neki legmegfelelőbb irányba. Támogatást ad abban, hogy mely gyenge pontjait kell erősítenünk..."
Seregély Edit

„igazad volt abban, hogy nem egyszer kell majd elolvasnom. Nem mondanám hogy van benne olyan dolog ami nem rám illik, talán egy ami a reál tantárgyakra irányul mert azok mindig is az ellenségeim voltak. Nem csak én, hanem a hozzám közelebb álló emberek is elolvasták, a családom, és a legjobb barátaim. Ők is csak bólogattak, hogy igen Szandi ez teljesen te vagy. Mindent összevetve én teljesen elégedett vagyok.”
Parragh Alexandra

"Amúgy nagyon érdekes ez az elemzés. Első olvasatra kicsit furcsa volt magamról ilyeneket olvasni, de másodikra már csak csodálkoztam, hogy jééé! hát ez is igaz! meg ez is! Hihetetlen! Az egésznek kb. 97%-ra mondom azt, hogy teljesen igaz! És kiráz a hideg attól, hogy hogyan lehetséges mindezt az írásomból kiolvasni! De amúgy megerősített ez az elemzés."
Vidáné Sinigla Melinda

"Megmondom őszintén, az fura volt első olvasásra, hogy egy idegen, akivel még soha nem találkoztam személyesen, egy egy oldalas írásból ennyi mindent leszűrjön, ugyanakkor (feltételezem nem lepi meg a mondat folytatása) én azért egy kicsit nehezen fogadom el az írást, mert csak a pozitívumokról ír, ill. a negatívumokat is szinte pozitív tulajdonságként említi."
Alföldi Mónika

Építészet és radiesztézia

    A geopatikus sugárzások Földünk keletkezése óta léteznek, beépülnek génjeinkbe. Ha szervezetünket megfosztanánk ezektõl az ingerektõl lehet, hogy beláthatatlan következményekkel járna. Sajnos azonban tapasztalataim szerint szervezetünk érzékenyen reagál ha hosszú idõt töltünk el földsugárzások között, pl. ágyunkat ilyen helyre tesszük.
    Sokan azt gondolják a radiesztézia, a földsugárzások mérése a 90-es évek felfedezése. Történelmi tények, leírások igazolják ennek ellenkezõjét. Az elsõ írásos emlékeink az i.e. 2200 körül élt Yü császárról szólnak, aki rendkívüli képességekkel rendelkezett, amelyek segítségével vízfolyásokat, forrásokat, érclelõhelyeket fedezett fel. A késõbbi kultúrákban is találkozhatunk olyan személyiségekkel, akik víz után kutattak, nyugalmas, megfelelõ helyet jelöltek ki a lakóházak számára.
    Gyakran elõfordult, hogy középületet, templomot, kolostort de még parasztházat sem építettek fel anélkül, hogy a föld belsejének adottságait elõtte fel ne mérték volna. Mai ismereteink szerint pl. a templomok építése elõtt minden esetben felmérték a területet. Saját méréseim is alátámasztják azt a nézetet, hogy a szószéket és oltárt erõs sugárhatásnak kitett helyen állították fel. Az volt a vélemény, hogy a papnak szüksége van a földbõl jövõ inspiráló energiára ahhoz, hogy lángoló, magával ragadó beszédet tudjon tartani.
Az emberek hajdan sokkal több szállal kötõdtek a természethez, mint ma. A civilizáció elõre-haladásával ezek a természetes ösztönök elhaltak. Nomád õseink mindig legelõ állataikat követték és szállásaikat ott építették fel, ahol állataik békésen megpihentek. Természetesen erre ma nincs lehetõségünk. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy megfelelõ helyen alakítsuk ki mindennapi életterünket. A következõkben néhány hasznos szempontra szeretném felhívni az építkezõk figyelmét.
    A telek kiválasztásánál és a házhely kijelölésénél az elsõ fontos szempont, hogy a telek közelében 60-80 méteren belül (mûködõ) transzformátorház vagy más erõsen sugárzó elektromos berendezés ne legyen. Nagyon fontos továbbá, hogy a ház tájolása a fõirányokban, tehát észak-déli vagy kelet-nyugati irányba történjék. Ez meghatározza a Hartmann-háló elhelyezkedését, ugyanis az épület falai képesek ezt a szabályos alakban megjelenõ sugárzást megváltoztatni és irányától eltéríteni. Abban az esetben, ha az épület falai 20o-nál kisebb szöget zárnak be az észak-déli iránnyal, az épület átrendezheti a mágneses teret és a sávok a falakkal párhuzamosan fognak "futni" (1. ábra). Amennyiben a falak 20o-nál nagyobb szöget zárnak be a fõirányokkal, akkor ez a "berendezkedés" nem következik be, az ingersávok égtáj szerint haladnak keresztül az épületen (2. ábra). Ebben az esetben a semleges terek létezésének esélye nagyon lecsökken.
    A következõ nagyon fontos szempont, hogy a leendõ hálószobák alatt vízér ne legyen. Természetesen ügyelni kell a csatornarendszer kiépítésére, a csõvezeték hálózat tervezésére is a "vízér-hatás" elkerülése érdekében. Szintén nem elhanyagolható a hálószoba mérete sem. Sajnos manapság nagyon divatos a kicsi, ún. hálófülke kialakítása. Az embernek, ugyanúgy mint minden élõlénynek megfelelõ élettérre van szüksége, és ez természetesen a hálószobára is vonatkozik. A szûk tér energetikailag nem felel meg az élõlényi szervezet szükségleteinek, és egy ilyen helyen elképzelhetetlen a nyugodt és hatékony pihenés.
    Két dologra szeretném még felhívni figyelmüket. Az egyik a sok helyen alkalmazott padlófûtés. Ez egy valóban gazdaságos építészeti megoldás, azzal azonban senki sem számol, hogy a lehelyezett csövekben áramló víz nem más, mint mesterséges vízér, ami erõses káros sugárzással bír.
A másik, hogy az elektromos berendezéseket kerüljük az ágy egy méteres környezetében. Sok helyen található a fekhely fejrészénél, közvetlenül az ágy mellet álló asztalkán rádiós ébresztõóra. Szinte lehetetlen a megfelelõ alvás ilyen elektromágneses sugárzás között. A leggyakoribb tünetek a váll- és nyakfájás, reggeli fáradtság felkeléskor, gyakori fejfájás.
    A geopatikus sugárzások ismerete mindenki számára szükséges. Az élet minden területén és így az építészetben is nagyon fontos lenne alkalmazni a már meglévõ ismereteket és tapasztalatokat.

Metamorfózis - Ezoterikus magazin 1999. IV. évf. 3. szám

www.grafokontroll.hu (c) 2006
l
kapcsolatok
l
Code by Gpek